Manuel Breva Colmeiro / Getty Images
Minden nap láthatja fotóikat a hírekben. A fotóriporter elhozza nekünk egy történet vizuális képeit, amelyek az író szavait alátámasztják. Azért vannak ott, hogy fontos eseményeket fedjenek fel, hogy megjelenítsék a címsor mögött lévő arcokat, és gyakran arra késztenek bennünket, hogy úgy érezzük, mintha mi lennénk a jelenet.
Mi a fotojournalisztika?
A fotóriportizmus akkor alakult ki, amikor a fotósok könnyedén eljuttathattak kamerákat háborús övezetekbe. A hétköznapi állampolgárok először láthatták a harcok hatását ott, újságjukban. Ez egy kulcsfontosságú pillanat volt a fényképezésben, és egyre valóságosabbá vált a polgárháború és a második világháború között.
A fotojournalisztika azonban nemcsak a háborúról vagy a fotósokról szól, akik a helyi újságcsapatért dolgoznak. Ennél sokkal több. A fotojournalisztika egy történetet mesél el, és gyakran egyetlen fényképben teszi meg. Gondoljunk a depresszió korszakának Dorothea Lange fényképeire vagy azoknak a híres fényképeknek a felvételére, amelyek Mickey Mantle-t hazafutnak. Olyan érzést keltenek, akár meghökkentése, empátia, szomorúság vagy öröm.
Ez a fotojournalisztika jele; hogy megragadja ezt az egyetlen pillanatot az időben, és megtapasztalja a nézőket, hogy részei annak.
A történet egyetlen felvételben
Egyszerűen fogalmazva: a fotojournalisztika az igék megragadásáról szól. Ez nem azt jelenti, hogy egyszerűen fényképeket készít. Az ige kommunikálása ennél sokkal több. A történeteket szeletekben készítik, miközben a fotojournalisztika egy lövésben próbálja közvetíteni a történést.
Bár nagyszerű, amikor ez megtörténik, a fotojournalisztika nem a legjobb kompozícióról, a legjobb műszaki részletekről, vagy egy csinos témáról szól. A fotojournalisztika arról szól, hogy a világnak olyan történetet mutat be, amely valóban történt. A "tanúbizonyság" egy olyan kifejezés, amely eszébe jut a fotojournalisztika vonatkozásában.
A fotojournalisztika lehetővé teszi, hogy a világ egy pillanatra a fotós szemén keresztül láthassa. Ha a fotojournalisztikát helyesen készítik el, ez egy pillanatnyi időt jelent. A teljes történet közvetítése a környezeti portrék részét képezi, ahol a környezet annyit mond nekünk a témáról, mint magukról a témáról.
Az érzelem gyakran nyers a fotojournalisztikában. A fotós nem úgy irányítja a jelenetet, mint portré vagy fotós lenne. Ehelyett a legjobbak beleolvadnak a háttérbe és árnyékfigurákká válnak (ellentétben a paparazzikkal). Ott vannak, hogy megfigyeljék és rögzítsék, nem válnak a történetré, és nem szakíthatják meg azt.
Ez a hozzáállás, az "én pusztán megfigyelő vagyok" megközelítés, amely lehetővé teszi az újságíró alanyai számára, hogy ne reagáljanak a kamerára, hanem maguk legyenek. A fotóriporter másként viselkedik, mint más fotósok, és ezeket az emlékezetes fényképeket el kell készíteni. Elég gyakran ez az egy fénykép cselekvésre ösztönözhet több millió ember számára, akik ezt látják.
A fotojournalisztika etikája
A fotojournalisztika másik létfontosságú része a pontosság. Ez azt jelenti, hogy mi történt a keretben, az történt. A fotóriporter etikusan kötelező megváltoztatni a történetet (bár sokan nem teljesítik ezt az eszményt).
Az elektromos vezetékeket nem szabad klónozni. A tűzhelyre nem szabad több füstöt adni. Amit elfogták, az hogyan kell lennie. Sajnálatos módon a digitális fényképezés korszak minden eddiginél könnyebben manipulálta a valóságot.
A képnek ablaknak kell lennie az eseményhez. Legfeljebb enyhítse az árnyékokat az arcok megjelenítéséhez, vagy kissé élesítse a képet az egyértelműség érdekében, de ne változtassa meg a fotón rögzített lényegét. Ha igen, megváltoztatja a történetet.
